A klub története

A bowling sport Erdélyben 2008 előtt teljesen ismeretlen volt, bár a teke komoly hagyományokkal rendelkezett. 2008 elején nyitott az első 6 sávos bowlingpálya Sepsiszentgyörgyön.

2009. december 04-én nyílt meg a 300 Bowling Club 8 sávos pályája Csíkszeredában, amelynek a kialakítása nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas .

A megnyitó utáni pár hónapban megrendezett egyéni amatőr versenyekre benevezett játékosok között voltak régi tekések, a szentgyörgyi pályán már gyakorlatot szerzett játékosok, valamint a bowlingsporttal csak frissen megismerkedett, de más sportokban már komoly eredményeket elérő és a bowlingban új kihívást kereső sportolók.

Közülük néhányan kipróbálták magukat a bukaresti ,constantai és cernavodai egyéni versenyeken is és az elért eredmények alapján úgy gondolták, hogy érdemes lenne egy Sport Club létrehozásával lehetővé tenni az országos bajnokságban való részvételt is.

2010. májusában megalakult a Csíkszeredai Bowling Sport Club.

A Club létrehozásakor mindössze három játékos rendelkezett tapasztalattal a versenyzés terén (Gábor Csaba,Vass Árpád és Bonifert Gábor), de a csíkszeredai pályán mutatott teljesítmény és hozzáállás alapján a nyári hónapokban csatlakozhatott hozzájuk a kezdő játékosok közül Bodor Áron, Kabdebó Lóránt, Molnár Attila és Tankó Imre. Így a játékosok száma és felkészültsége már lehetővé tette a benevezést a 2010-2011. évi Román Országos Csapatbajnokságba.

Mivel az előző években csak bukaresti, constantai és cernavodai csapatok indultak a nemzeti bajnokságban, ezért az FRPB ( Romániai Teke és Bowling Szövetség) megalkotta a „B” divíziót a bajnokság másodosztályaként. A Csíkszeredai Bowling Sport Club a 2010-2011-es szezonban itt indulhatott el. A csapat határozott célkitűzése az „A” divízióba történő feljutás volt. Bár az őszi idény nehézkesen indult, a tavaszi mérkőzéseken a csapat már minden meccset megnyert és így bejutott a 2011-2012. évi Román Országos Csapatbajnokság „A” ligájába.

A Club alapítóinak egyik legfontosabb célja az utánpótlás nevelés és a bowlingsport elterjesztése és megismertetése a 8-18 év közötti korosztállyal, ezért az alapítás utáni hónapokban bekerült a játékosok közé Benő Kriszta (9 évesen), Varga Ivett (11 évesen)és Mike Gábor (17 évesen).

A csapatbajnoksággal párhuzamosan zajlott az öt fordulóból álló országos egyéni bajnokság is. Az ifjúsági versenyzők kiemelkedően szerepeltek. Mike Gábor a 18 év alattiak között megszerezte az ezüstérmet, Varga Ivett a második legjobb ifjúsági női versenyző lett, a 6. helyen végezve a koedukált versenyen. Benő Kriszta a 11. helyen végzett. A Mike Gábor-Varga Ivett duó bronzérmes lett.

A felnőtt játékosok közül 4-en végeztek az egyéni legjobb 24-ben ,az egyik duó a 9. az egyik trió a 7. helyezést szerezte meg.

A 2011-2012-es szezonban a már „A” ligába jutott csapat mellett lehetőség nyílt másik csapat indítására a „B” divízióban is. Az előző évben a sportot megkedvelő amatőr játékosok közül ekkor csatlakozott a sportclubhoz Bene Lajos, Demeter Jolán, Karda Gyárfás,Oltean Corina,Hegedűs Tibor, Ioance Valentin,Pui Daniel, Puskás-Nagy Adél , Váncza Ferenc és a 10 éves Puskás Noémi. Velük alakult meg a „B” csapat. Egyúttal a székelyudvarhelyi Hotel Septimia is saját csapatot alapított, amely szintén a Csíkszeredai Bowling Sport Club égisze alatt nevezett be a nemzeti bajnokság „B” ligájába. Az új leigazolt versenyzőkkel a Club Románia legnagyobb létszámú Bowling Clubjává vált.

A 2011. szeptember végén indult Román Nemzeti Bowling Bajnokságba így a Club három csapatot nevezett be. Az elvárás az „A” csapattal szemben az első ligában az első hat hely valamelyikének az elérése volt , hogy a következő idényben is a legmagasabb kategóriában versenyezhessen. A „B” ligás csapatoktól a tisztes helytállást várta el a vezetés.

Az őszi kezdés az előző évhez hasonlóan kevesebb sikerrel indult és a javuló eredményesség érdekében az „A” csapatba került a „B” csapatból Hegedűs Tibor és Ioance Valentin. Ezen kívül a sepsiszentgyörgyi csapatból átigazolt Göncz Endre is.

A tavaszi fordulókban már jobban teljesített az „A” csapat, így az utolsó előtti meccsen dőlt el a constantai Sports Palace ellen a hazai pályánkon (ki-ki mérkőzésen), hogy ki maradhat az első osztályban. A mérkőzést viszonylag könnyen nyerte a csíki csapat, így a 2012-2013-as szezonban is az „A” kategóriában indulhatott.

A 2011-2012-es idényben az egyéni bajnokság más rendszerben zajlott,mint az előző évben, mert csak egy forduló volt (az egyik bukaresti pályán) a 2010-2011-es öttel szemben, így a vezetés a távolmaradás mellett döntött. Kivételt képeztek az ifjúsági versenyzők, akik ismét szép eredményeket értek el. Varga Ivett a legjobb női játékos lett az 5. helyet megszerezve, Benő Kriszta a 9. ,Puskás Noémi a 10. helyen végzett a 21 év alatti korosztályban.

A 2012-2013-as szezonban a Club ismét elindította az „A” csapat mellett a „B” csapatot is. A célkitűzés az „A” csapat számára a IV-VI. hely megszerzése és így az első ligában maradás volt. Ennek érdekében leigazoltuk Piros Valentint, Románia egyetlen hivatalos bowling edzőjét, aki edzőként és játékosként is erősíti a csapatot. A „B” csapattól az előző szezon csapatátlagának javítását és az első csapat eredményéhez közelítését kértük.

A Club számára azonban a legfontosabb feladat az ifjúsági játékosok számának növelése és újabb tehetségek felkutatása volt. Ezért 2012 őszén „Nyílt napot” szerveztünk a 18 év alatti fiataloknak. Az ötven érdeklődőből 9-en lettek leigazolva a csapatba. Ezzel a legnagyobb létszámú ifjúsági csapat is az ACSBMC-é lett. Az új játékosok : Dóczi Botond, Császár Pál Ferdinánd, Dascalu Bogdan, Balázs Kinga, Kovács István, Finta Márk, Gál Márk, Szabó Csongor és Bordi Furkó Nándor.

A csapatbajnokság októberben indult. Az őszi mérkőzéseken az ”A”-sok most eredményesebben kezdtek, a 7 fordulóból négyet megnyertek és a hazai pályán veretlenül maradtak. Így a tavaszi meccseken két győzelmet kellett aratni a célkitűzés eléréséhez. A CFR elleni idegenbeli győzelem után már csak egy kellett a bennmaradáshoz. Május 18-án a bukaresti Amica-t és május 19-én a galaci Five Star Sports csapatát is sikerült megvernünk a hazai pályánkon . Így a csapat végül a tavalyi évhez képest egy helyet javítva az V. helyen végzett a 2012-2013-as Nemzeti Csapatbajnokságban.

Az Egyéni Nemzeti Bajnokságban visszatértek a két évvel korábbi rendszerhez, azaz öt fordulót öt különböző helyszínen rendeztek. Az első a bukaresti IDM-ben, a második a cernavodai Elcomex-pályán , a harmadik a bukaresti Oxygen-ben, a negyedik hazai pályánkon, a csíkszeredai 300 Bowling Clubban, az utolsó a constancai Lake View-ban zajlott le. A Club ebben az évben is a legnagyobb csapatot indította 15 férfi, 4 női és 10 ifjúsági játékossal.

A férfiak között az egyéniben 6-an végeztek az első 24-ben a 76 indulóból. Piros Valentin a 9., Ioance Valentin a 13., Bodor Áron a 14., Vass Árpád a 18., Bonifert Gábor a 19., és Tankó Imre a 24. lett.

A férfi duóban a Piros Valentin- Vass Árpád páros, a férfi trióban a Piros Valentin - Vass Árpád - Bodor Áron és a Ioance Valentin - Bonifert Gábor-Tankó Imre trió is bejutott a legjobb 8 közé, így részt vehetnek a június 15-16 között rendezett fináléban.

Az ifjúságiak között Varga Ivett a 4., Puskás Noémi a 7. és Benő Kriszta a 8. lett. A Varga Ivett- Dóczi Botond duó bronzérmes lett, a Puskás Noémi-Benő Kriszta duó a negyedik helyet szerezte meg.

A Sport Club legemlékezetesebb eredménye a 2012-2013-as szezonban Vass Árpádhoz és Varga Ivetthez fűződik.

- Vass Árpád megnyerte a 2013-as AMF-Qubica Világkupa romániai versenyét, így ő képviselte az országot a Wroclavban 2012 őszén rendezett világversenyen.

- Varga Ivettet az FRPB ( Romániai Teke és Bowling Szövetség ) az addigi eredményei alapján ifjúsági válogatottnak jelölte a 2013.március végén Bécsben rendezett Ifjúsági Bowling Európa Bajnokságra.

A Sport Club eredményeit és eddigi tevékenységét elismerve, a Szövetségben Vass Árpád (a Sport Club alelnöke) elnökségi tag lett 2013. márciusában.